2011. március 17. - Rendeletet alkotott a kormány az otthonszülésről.

 

Pistike karácsonya

 

Pistike kedves, rendes, csendes fiú volt. Legnagyobb vágya pedig egy bicikli. Amikor szülei megkérdezték, mit szeretne karácsonyra, csillogó szemmel felelte, biciklit. Nem kell drága, csillogó, mindentudó, a lényeg, hogy elguruljon az iskoláig.

Karácsony estig Pistike minden idejét azzal töltötte, hogy a biciklijéről álmodozott. Elképzelte a boldogságot, amit érez majd, amikor megkapja, dédelgeti, örül neki, olyan régóta vágyott már rá.

Eljött a karácsony este. Pistike lelke is ünneplőbe öltözött, hiszen eljött a nagy nap, végre saját biciklije lehet. Bár a szépen feldíszített csillogó fa alatt nem látta az ajándékát, biztos volt benne, hogy ennek csak az az egy oka lehetett, hogy a szülei egyszerűen nem tudták felcipelni az emeletre észrevétlenül, így majd együtt lemennek a garázsba érte. A fa alatt énekeltek, csillagszórót gyújtottak, majd átadták egymásnak az ajándékokat. Szülei egy szép kis borítékot nyújtottak át neki, amelyet remegő kézzel bontogatott. Biztosan a bicikli képe van benne. Milyen kedves ötlet! – gondolta. Aztán megpillantotta az éves buszbérletet. Először nem akart hinni a szemének. Ez nem lehet, hiszen ő biciklit kért! Aztán a szüleire nézett, látta, hogy kedvesen mosolyognak rá, így nem akart csalódást okozni nekik. Jól nevelt fiú volt, megköszönte szépen az ajándékot. A szülei megértették, hogy nem szeretne minden nap olyan sokat gyalogolni az iskoláig, ezért döntöttek emellett az ajándék mellett. Olvasták ugyanis, hogy előfordul, hogy elütnek kerékpározó gyerekeket, márpedig Pistike akkor veszélyben lenne biciklizés közben. Igaz, hogy a friss levegőn lehetne, ami jót tenne az egészségének, de a baleset lehetősége elhomályosított mindent. Sajnos Apu és Anyu nem olvasta el a másik cikket, ami arról szól, hogy hányan halnak meg buszbalesetben. Pistike nem szerette a buszt, mert mindig sietni kellett, a buszsofőr nem szeret várni. Az utasok is folyton rászóltak Pistikére, hogy álljon, hova üljön, siessen már a leszállással, néha még bele is könyököltek. Biciklit szeretett volna, hogy végre szépen nyugodtan, a saját tempójában mehessen az iskolába, akkor indulhasson, amikor ő akar, ha úgy tartja kedve, tarthasson egy kis pihenőt.

Ám akárhogy is palástolta csalódottságát, Apu és Anyu mindjárt látta rajta, hogy nem örül, pedig megbeszélték. A rokonok is rögtön vigasztalni kezdték, hogy ugyan már, minek az a bicikli, amikor ott az a szép kényelmes busz, csak felül és hamar ott van, minek tekerni, csak kifárad. Lajos bácsinak még mentőötlete támadt. Ő úgyis az iskola felé megy reggelente, ha Pistike nem akar buszozni, majd ő elviszi a szép új autóján. Persze, Apuék beszállhatnának egy kis benzinpénzzel esetleg, de igazán nem azért.

Pistike makacs gyereknek tűnt, nem szeretett volna autózni sem. Az autó ugyan kényelmesebb, mint a busz, de azért mégsem bicikli, lássuk be.

Pistike tudta, hogy sosem fogja használni a bérletét. Ha nem mehet biciklivel, akkor továbbra is gyalogolni fog. Kicsit talán tovább tart, kicsit talán fárasztóbb, de közben szabadnak érezheti magát.