c Gondolatok erről-arról... d

 

 

 

Vissza a  Tudatos szülés oldalra

2011. március

2010. szeptember

2010. március

2009. június

2009. május

2009. április

2009. március

2009. február

2009. január

 

 

 

2009. június 30.

Szülésélmény

A minap egy szülés után elgondolkodtam azon, mitől is lesz szép emlék egy szülés. Vajon csak annak lehet szép és pozitív élmény, akinek minden kívánsága teljesül, a szülési terve pontról pontra megvalósul, vagy a kevésbé szerencsések is érezhetik elégedettnek és boldognak magukat? Én ez utóbbit tapasztalom, ezért tovább folytattam az elmélkedést, hogy milyen tényezők lehetnek azok, amelyek végül a pozitív oldalra billentik a mérleget.

Először is azt hiszem, fontos a kismama hozzáállása. Ha valaki kellően rugalmas, nincsenek önmagával vagy a történésekkel szemben maximális elvárásai, akkor eleve jobban kezeli, ha valami nem a várakozásoknak megfelelően alakul. Ez eredendően az egész várandósságra igaz. A magyar nyelv szépen fejezi ki ezt a másállapot szóval. Minden más lesz, mint azelőtt volt, egyes dolgok ráadásul végérvényesen megváltoznak. Ennek elfogadásához kell egy bizonyos fokú érettség. Akiben ez meg van, az a szülés körüli történéseket is megfelelően fogja fogadni.

Ezen kívül a támogató légkört is fontosnak tartom. Egészen másként éli meg a mama a negatív dolgokat, ha egyedül, vagy esetleg egy nem támogató környezetben van, vagyis nincs, ami ezt ellensúlyozza, és másként, ha van. A  a lelki támogatás, a bíztatás nagyon fontos az egész szülés alatt. Természetesen a fizikai segítésgyújtás sem elhanyagolható, ilyenkor is fontos a test és  lélek egyensúlya, egyik a másik nélkül mit sem ér. Fontos elismerni a mama teljesítményét, akkor is, ha ilyen-olyan okok miatt nem valósulhatott meg minden, amit szeretett volna. A legeslegjobb az újdonsült apa szájából hallani: "Büszke vagyok rád!".

Nem szabad versenyként megélni egy szülést, és azt sem szabad hagyni, hogy a mama belelovalja magát a negatív állapotba. Jó átbeszélni utólag a kétségeket, a "mi lett volna, ha" állapotokat, akár szakemberrel, akár anélkül is, mert kimondatlanul önmarcangoláshoz, bűntudathoz vezethet. Márpedig nehezen lesz  úgy "jó" anya valaki, ha közben marcangolja magát, mert például végül császármetszéssel született a baba és ez ilyen-olyan cikkek szerint micsoda hátrányt jelent a babára nézve. Lehet statisztikát készíteni különböző beavatkozások hátrányairól, következményeiről, de ezeket soha nem szabad önmagukban értelmezni. Igen, lehetséges, hogy a császáros babák megküzdő képessége kevésbé jó, mint azoknak a gyerekeknek, akik a szülőcsatornán át jöttek világra, de szerencsére semmi nincs kőbe vésve végérvényesen. Sehol nincs megírva (a Sors nagykönyvében meg végképp nem), hogy ezek a babák soha többé nem tanulhatják meg átérezni a küzdelmes úton elért cél nagyszerűségét, és életük végéig tátott szájjal fogják várni a segítséget. Talán nehezebb dolguk van, mint azoknak, akik születésükkor megszerezték ezt a képességet, de a család támogatásával ők is megtanulhatják ezt, vagy bármi mást is.

Így azt gondlom, aki tiszta lelkiismerettel mondhatja el magáról, hogy mindent megtett, ami tőle tellett, annak nincs oka önmagát marcangolni és vádolni. Ugyanazzal az energiával, amit erre fordítanak az emberek, a jövőt is lehetne építeni és szebbé tenni.