2009. január 28.

Alapvetően nem vagyok egy blogolós típus. Legalábbis eddig nem éreztem erre kényszert. Pár nappal ezelőtt egy barátnőm nekem szegezte a kérdést annak kapcsán, vajon hogyan tudnék még több információt eljuttatni az érintettekhez: "Miért nem írsz blogot?!" A kérdés inkább kijelentésnek és magától értetődőnek hangzott, így ki sem tudtam verni a fejemből. Aztán jött a könyv. Konkrétan Csernus doki a Nő című könyve. Őszintén szólva, ugyan fél szemmel láttam és hallottam róla, még sosem olvastam tőle semmit. Most mégis kikölcsönöztem, arra gondolván, látnom kell a saját szememmel, mit esznek ezen a pasin annyira.  A könyv a maga néhol alpári stílusában zseniális. Olvasás közben úgy éreztem, kötelező olvasmánnyá kellene tenni. Ez megint csak megerősített abban, hogy írjak.

Ébresztő, emberek! - néha ezt szeretném kikiabálni a világba. Aztán persze mégsem teszem meg. Arra már sajnos rájöttem, senkit nem menthetek meg a saját hülyeségétől, és ez így is van jól.  Csúnya világ is lenne az, ahol bárki bármit elhinne csak úgy. Nem célom sem a tanfolyamon, sem máshol, hogy bárki szentírásnak vegye amit mondok. Viszont nagyon szívesen átadom az információim, a tapasztalataim. Amolyan világítótoronyként. A döntés - választás. Választani csak minimum két dolog közül lehet, vagyis csak akkor, ha van valami más, mint amit ismerek, amihez viszonyíthatok. Ezt a valami mást szeretném megosztani az emberekkel, hogy szabadon választhassanak. Feltéve, ha akarnak és mernek. Ahogy Feldmár is mondja, nem könnyű ébren maradni, ha felébredsz, mert a társadalom azt szeretné, hogy te is aludj. Hogy csendben legyél, ne zajongj, és legfőképp - ne ébressz fel másokat! Veszélyes út ez, mivel nem tudod nem tudni azt, amit már tudsz. Én pedig nem tudok elmenni szó nélkül olyan információk mellett, amely szerint lehet ezt másképp is.

Ezért is szeretnék írni a közeljövőben például a szülés utáni depresszióról. sajnos ez nem kevés nőt érint. A depressziót sokszor sajnos fel sem ismerik, vagy egyszerűen antidepresszánsokat írnak fel, ami ugyan a legegyszerűbb és legkényelmesebb út, de talán nem biztos, hogy a legjobb. A jó persze relatív fogalom. De tételezzük fel, hogy neki is az a legjobb, ha újra boldog lehet, képes lesz anyaként, feleségként és nőként is megállni a helyét, ha nem úgy tekint magára, mint egy csődtömegre. Sajnos a legtöbb ember azt hiszi, ez a normális, bele kel törődnie, hogy neki csak ez jutott... pontosan az információ hiány miatt! Az iskolában rengeteg hasznos információt tanítanak. Egyik kedvencem a kémia címszó alatt tartott háztartási vegytan. Ennek köszönhetően képes vagyok értelmezni a mosóporok és egyéb vegyi anyagok sokszor csodákat ígérő feliratait. Ami azért nem egy hátrány. Ez egyfelől jó, másfelől kevés. Annyi minden mást is megtaníthatnánk a gyerekeinknek. Ehhez persze nekünk magunknak is hinni kell abban, lehet máshogy. Nem könnyű váltani, változtatni, de épp egy új kis élet érkezése adhat ehhez erőt. Legalább neki legyen jobb, mint nekünk volt, és még nekünk magunknak sincs késő. Lehetne valami szebb és jobb.